November 28-30. között került sor a Hungarikum ligetben a Vámbéry kollégium következő hétvégéjére, melyen a kazak nép kultúrája, értékei és természetrajza kapta a főszerepet. A plenáris előadásokkal kiegészült program alapgondolatát az idén 80 éve, Jánoshalmán született költő, Szöllősi Zoltán verssorai adták meg. A programban olyan történelmi eseményeket idéztek fel a meghívottak, melyek az utókor emlékezetében megőrzésre érdemesek. Az általuk tartott előadásokon az Összetartozás Népfőiskolát Kurilla Benjámin és Fischer Gergely képviselték.
Az előző, októberi hétvége egyik utolsó oktatója Türkmenisztán 20. századi érdekességére, az arab betűs Lenin-szoborra is utalt előadásában. Pénteken innen folytattuk a közép-ázsiai térség megismerését – ezúttal egy tragikus esemény felidézésével, melyet a szovjetek feledésre ítéltek. Tóth Tamás rendező azonban filmvászonra vetítette a kazak népet sújtó beszolgáltatást, valamint az azt követő éhínséget. A 2023-ban bemutatott Öliara című alkotás az 1929-es eseményeket mutatja be egy helyi faluba érkező, magyar származású, ám a bolsevik párt ideológiáját mélyen magába szívó komisszár szemszögéből. A film kitűnően ábrázolja a hagyományokat követő nomád értékrend és a kommunista ideológia közti különbséget, melynek gyakorlati – sok esetben igen kegyetlen – megnyilvánulásai is szerephez jutnak Tóth Tamás munkájában. A rendező távollétében az alkotót Kiss Attila, a film hátterét pedig Konnát Árpád, a Vámbéry kollégium hallgatója mutatta be a résztvevőknek.
A szombati előadások sorát Boros Emil, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont ökológusa nyitotta. Közelmúltban megjelent könyve alapján mutatta be az eurázsiai sztyeppék élővilágát, hangsúlyosan kitérve a magyarországi párhuzamokra. Bár Kazahsztán területének mintegy fele sivatag, de közel 600.000 km2-en (az ország 22 %-án) sztyeppe jellemzi, melynek értékeit több természetvédelmi terület is védi. Boros Emil kutatásait az 1931-ben létrehozott Naurzum rezervátumban végezte. A térség flórájának vizsgálata során hangsúlyosan kerültek elő a tulipánfélék, melyeknek itt élő több, mint 100 faja a virág génbankjává tette Kazahsztánt. A faunát tekintve változatos madárvilág jelenik meg a sztyeppén: a pártás daru, a reznek és a pusztai sas mellett élnek itt nagy lilikek is, melyekkel a téli időszak közeledtével hazai tájakon is találkozhatunk. Az emlősök között előkerültek olyan rágcsálók, mint a mormota és a sárga ürge, valamint az elmúlt években elszaporodó tatár antilop, a sajga is. Az előadáson szóba kerültek a nomád törzsek vándorlásainak ökológiai-klimatikus tényezői, az ország területén élő madjar törzs kérdése, és a turáni átok kifejezés lehetséges gyökere is az itt, a Turáni-alföldön szétváló magyar csoportokról.
„Emlékezem: hát örök.” Az 1990-es években Szlovákia nyugati része, Dunaszerdahely környéke kevésbé mutatta békés arcát. Az itteni fegyveres összetűzések, leszámolások emlékeként jelent meg Szomolai Tibor: A klán című regénye, mely a helyi maffia kegyetlenségét tárja az olvasó elé. Az író meghívásának közvetlen oka azonban közelmúltban kiadott Vérvonal című könyve volt, melynek főszereplője az archeogenetika egyre fejlettebb módszereit kihasználva készítteti el géntérképét. Az Szomolai nem vallja magát történésznek, vagy régésznek, hanem megátalkodott igazságkeresőként tekint tevékenységére. Előadásában a magyarság keleti kapcsolatairól, valamint Boros Emil szavaira rímelve a turáni átokról is szót ejtett. Hangsúlyozta: egy új vérszövetségre, a honfoglalás korinak megújítására van szükség a magyar nemzet megmaradása, fennmaradása érdekében.
Az elmúlt 25-30 év régészeti ásatásainak tükrében újra kell írnunk a magyar történelem középkorra és a tatárjárásra vonatkozó lapjait – erre már Rosta Szabolcs régész, a kecskeméti Katona József Múzeum igazgatója hívta fel a figyelmet a Kölcsey Házban tartott plenáris előadásában. Bemutatta a 2010 óta Bugac mellett feltárt Pétermonostora legjelentősebb értékeit: a korábbi lelőhelyekhez képest nagyobb mennyiségben feltárt mérlegeket és súlyokat; a Rómából származó zarándokemlékeket, Seton mester titkos pecsétjét, valamint a keresztes korszakból előkerült üvegpoharakat. Szólt a világszenzációnak számító Szent Péter-ereklyetartóról is, mely a legújabb kutatások alapján egy phylacterion, azaz négykaréjos ereklyetartó két része lehet, és amelynek kiállításáért sorra jelentkeznek be a nagy nyugat-európai közgyűjtemények. Pétermonostora gazdagságát már csak az Aranymonostor látogatóközpontban ismerhetjük meg – ahogyan azt a Vámbéry Kollégium hallgatói a nyár folyamán meg is tették – ugyanis a monostor a tatár sereg pusztításának esett áldozatul 1241-ben. A közelmúlt régészeti leletei ugyanakkor arról tanúskodnak, hogy a muhi csatát követően korántsem volt gördülékeny az Arany Horda előrenyomulása. Az olyan települések, mint Pétermonostora, vagy a Szank, illetve Tázlár határában feltárt falvak lakossága jelentős veszteségeket okozott a mongoloknak. Ha megállítani nem is tudták őket, de lassították előrenyomulásukat. Bátor kiállásuk miatt rájuk is érdemes emlékeznünk.
A túlerőben lévő ellenség nem szegte kedvét 1956 őszén sem a forradalmároknak. A szabadságharc ikonikus helyszínének tekinthető Corvin-köz parancsnoka, Pongrácz Gergely és testvére, Ödön emlékére állított emlékpad avatásával folytatódtak az események a Hungarikum ligetben. A pad ötletgazdája a Pongrátz testvérek emlékét ápoló Juhász-Pintér Pál az avatón hangsúlyozta, hogy a két testvér mellett a másik négy fivér, az 56-os harcosok emlékét is őrzi a pad. Felirata („Vére örmény, de szíve magyar”) pedig megidézi az örmény származású további magyar hősöket, így Kiss Ernő és Lázár Vilmos aradi vértanúk alakját is. Az emlékpad avatása hozzájárul ahhoz, hogy a Pongrátz Gergely által éltre hívott kiskunmajsai múzeum és emlékhely mellett újabb helyszínen, Lakiteleken is lehetőség nyílhasson a tiszteletadásra. Az átadón Fráter Loránd dalszerző két nótájával emlékezett a hősökre a Nemzeti Fórum énekkara, Kisfaludi Aranka vezetésével.
A Pongrátz testvérek emlékpadjának avatóünnepsége
Hősi helytállásra szükség volt 1956 elfojtását követően is. Ebben játszott szerepet a kultúra eszközével az idén 80 éve született költő, Szöllősi Zoltán is. Az ő emlékét is ápolnunk kell – ennek jegyében szervezett emlékműsort a Polgári Mulató a Kölcsey Házban, Mikus Márton vezetésével. A műsor elején a költő fia, Szöllősi György sportújságíró köszönetet mondott a műsorért, Lezsák Sándor, valamint Berecz András pedig felidézte Szöllősihez fűződő személyes emlékeit. A megemlékezésen a költő műveinek szavalásával működött közre Rékasi Károly, Szántai Lajos művelődéskutató pedig Szöllősi lírájának népköltészeti gyökereire világított rá.
A megemlékezések sorát követően a Vámbéry kollégium számára folytatódott Kazahsztán megismerése. A Kölcsey házban előbb Abzal Saparbekuly, az ország nagykövete előbb személyes motivációját idézte fel a történelem tanulmányozása iránt, majd szólt a kazak-magyar nép közti testvéri viszonyról, valamint ennek politikai-közéleti leképeződéséről, a kormányfői-államfői vizitekről, valamint Lezsák Sándor közelmúltban lezajlott aktaui útjáról. Őt követték a Magyarországon tanuló kazak diákok, akik nem csak országuk alapvető adatait, hanem egy rögtönzött interaktív nyelvkurzus formájában a fontosabb kifejezéseket is megtanították a magyar hallgatóságnak. Bemutatták népük jelentősebb ünnepeit, egy tradicionális esküvői szertartás lefolyását, valamint gasztronómiai értékeiket. Utóbbiak jó részéből, a „kazakikumokból” a Széchenyi Ház előterében kóstolót is szerveztek.
Tévednénk azonban, ha azt gondolnánk, hogy csak Kazahsztánból érkeznek fiatalok Magyarországra. A közelmúltban a Vámbéry kollégium több tagja járt a nagy alapterületű közép-ázsiai országban, mely látogatásokról szombat délután osztották meg tapasztalataikat és látványos képeiket. Ujvári Sándor fotóriporter egy, a kollégiumi alkalmak során már több ízben megjelenő szervezet, a TÜRKSOY által fotósoknak szervezett túra keretében járta be a Kaszpi-tenger partján fekvő Aktaut és környékét. Az út főleg a természeti kincsek, sziklaalakzatok megörökítéséről szólt, melyet a kazak vendéglátók időnként kiegészítettek népművészeti bemutatóval – Sándor azonban megtalálta az alkalmat, hogy Aktau, valamint a környező kisvárosok, falvak lakóinak életkörülményeit, a számukra mindennapos, a külföldi utazó számára azonban mégis érdekes életvilágokat fényképezőgépe objektívén át bemutassa.
Horváth Boglárka, Davud Halilov, Hedrich Mátyás és Kiss Márton pedig Almatiban, egy ifjúsági konferencián képviselték Magyarországot a város al-Fárábiról elnevezett egyetemén. A rendezvény jó lehetőséget teremtett a különböző nemzetek egymással való jobb megismerésére, kapcsolatok kialakítására, valamint a város és környéke épített és természeti értékeinek jobb megismerésére. A hétvége során mi is tapasztaltuk az általuk elmondottakat arról, hogy a kazak nép kétnyelvű, saját nyelvük mellett – történelmi okok folytán – elsősorban az oroszt beszélik nagyobb arányban, bár a fiatalok körében azért az angol is terjed.
A szombat este egy különleges zenei bemutatóval zárult, ahol Aibar Tangatov – a Vámbéry kollégium hallgatója – és Fehér Boglárka hagyományos kazak hangszereket szólaltattak meg a nemzet legjelentősebb zeneszerzőinek műveit előadva. Aibar a minden háztartásban meglévő dombra nevű pengetős, Boglárka pedig a kobyz nevű, sámánok által az égi és földi világ összekötésére használt vonós hangszerrel adott elő a kazak nép zenei örökségéből egy válogatást. Az énekelt műveknél közreműködött Palcsó Tamás, aki a kazak Boldogságkeringő mellett a Tavaszi szél vizet áraszt című közkedvelt dalt is előadta mindkét nyelven.
Vasárnap délelőtt mutatkozott be a Magyar-Kazak Etnosport és Kulturális Egyesület. Fenyvesi Kupzsaszarova Zsanargül célja az alapítással az volt, hogy a két nép közti kulturális kapcsolatokat szervezett formában ápolják, a hagyományos játékokat újraélesszék, azokat széles körben továbbadják. Tevékenységüket a Széchenyi házban Göntér Balázs és Vass Attila mutatták be, akik az egyesület keretein belül Magyarországot is képviselték Asztanában, a Nomád Játékokon. Asyk atu játékban a férfi csapat negyedik helyezést ért el, de a megállták helyüket a nők is a a bes asyk nevű, hagyományosan birkacsontokkal játszott játékban is. Előbbi a Molnár Ferenc által is leírt golyózásnak egy speciális verziója, utóbbi pedig egy ügyességi játék a csontok megfelelő szabály szerint történő elkapása által. A játékok mellett az egyesület rendszeresen szervez kulturális programokat is, megemlékezve a Lakiteleken is szoborral rendelkező Abaj Kunanbajev munkásságáról.
A hétvége zárása újabb beszámolóról szólt. Még 2024 októberében járt kollégiumi keretek között a Hungarikum ligetben Agócs Gergely népzenekutató, akinek következő, 2025-ös karakalpaksztáni útján vele tartott Magyari Levente és Káposztás Attila is. Az út nem kizárólag népdalok gyűjtéséből, hanem együttműködési megállapodások kötéséből is állt. Saját népzenéjük feldolgozása és mélyebb megértése érdekében felmerült lehetőségként, hogy helyi egyetemisták magyar egyetemeken tanulhassanak néprajzot a Stipendium ösztöndíj-program keretében, a fiatalabb korosztály számára pedig egy karakalpak és egy kiskunfélegyházi szakiskola között szövődtek hasonló jellegű kapcsolatok. A Vámbéry kollégium két tagja ezeken túl a térség történeti örökségét, Khorezm régió várait és Khívát is bejárta, majd mutatta meg előadásában.
Emlékezem: hát örök. A hétvége előadásai az emlékezés fontosságát emelték ki. Emlékeztek-emlékeztettek jelentős történeti eseményekre, tragédiákra, évfordulókra. Felidéztek elfeledett játékokat, valamint korábbi eseményeket – ezáltal gondoskodtak azok hosszú távú, emlékezetben való megtartásáról.
Legutóbbi hozzászólások