A szovátai Mariánum – Kodály Zoltán Népfőiskola által működtetett, szovátai és felső-nyárádmenti gyermekekből és fiatalokból álló, Magyar Örökség Díjas Marosszéki Kodály Zoltán Gyermek- és Ifjúsági Kar tagjait látta vendégül a királyszállási népfőiskola.
2025 nyarán immár 12. alkalommal került megszervezésre a Balatoni Csillagösvény Missziós Kör¬út, melynek során Böjte Csaba ferences szerzetes és a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermek- és Ifjú¬sági Kar fiataljai idén is több állomáson áthaladva járták be a Balaton-part településeit és annak kör¬nyékét. Az idei úton Jásd-Szentkút, Andocs és Búcsúszentlászló mellett Várpalotán, a Nagyboldogasszony Templomban tartott szentmisén énekeltek. A városban járva meglátogatták a Trianon Múzeumot is, ahol az Összetartozás Népfőiskola látta vendégül a missziós körút résztvevőit.
A kórus tagjai péntek délután érkeztek meg a várpalotai Zichy-kastélyba. A fiatalok itt kisebb lét¬számú csoportokban tárlatvezetésen vettek részt, a múzeum megtekintését követően az Összetartozás Népfőiskola az intézmény kávézójában egy üdítőre is vendégül látta őket.
Később Böjte Csaba is meglátogatta a Múzeumot. Csaba testvér lelki útravalóval is ellátott bennünket, a múzeumban látottak, hallottak által inspirált személyes gondolatait is megosztotta velünk. Különösen nagy hatást tett rá a Magyar Királyság történeti emlékműveinek lerombolását, vagy éppen a Kárpát-medence természetes egységét bemutató termünk – melynek egyik sarkában annak a vajdahunyadi várnak makettje került felállításra, melynek közelében, Déván első árvaházát felállította, gyermekmentő munkásságát elindította. A látogatást követően – a diákcsoporthoz hasonlóan – Csaba testvér is ajándékcsomagunkkal, szívében, szívükben az intézmény által képviselt üzenettel távozott a Zichy-kastélyból.
A Balatoni Csillagösvény Missziós Körút a kórus számára – ahogyan azt az esti koncert során megfogalmazták – olyan élmény, mint egy nagyobb lélegzetvételű rokonlátogatás, a lelki, szakrális dimenzió mellett számukra a kóruson belüli összetartás és a Kárpát-medencei összetartozás erősítéséről is szól.
Legutóbbi hozzászólások