Hírek
A nemzeti összetartozás napja
A Trianon Múzeum június 4-én, a nemzeti összetartozás napján, évről évre megemlékezik a Trianoni Békediktátum aláírásának évfordulójáról. Az idei rendezvény a méltó megemlékezés mellett, jövőbe mutató kezdeményezéssel, a magyar nemzet történelmi szerepének, igazságának, az együttműködés iránti igényének üzenetét is közvetítette az európai népek és kultúrák felé. A rendezvényt követően a vendégeknek lehetőségük nyílt arra is, hogy a népfőiskolánknak helyszínt biztosító Nagy-Magyarország Parkba is látogatást tegyenek, és megtekintsék a Világnak virága Kárpát-medencei illat és virágutat, valamint a Millenniumi szoborkertet.
Szakmai napon vettek részt a Kárpát-medencei Népfőiskolai Hálózat tagjai
A szakmai rendezvényen beszámolót tartottak a nagytérségi, térségi, kistérségi, határon túli és a helyi népfőiskolák vezetői, képviselői, köztük az Összetartozás Népfőiskola munkatársai, az elmúlt másfél év alatt elért eredményeikről és jövőbeli terveikről. Emellett három várományos népfőiskola is bemutatkozott.
Gyermeknap a Nagy-Magyarország Parkban
Közel ezer vendég – kicsik és nagyok egyaránt – ünnepelte velünk együtt a gyerekeket május 26-án, a Nagy-Magyarország Parkban. A gyereknapi program lehetőséget biztosított a szülő-, nagyszülő–gyermek közötti kapcsolatok erősítésére, az összetartozás és a közösségi élmény fejlesztésére. A gyerekek a közkedvelt, modern játékelemek mellett megismerkedhettek olyan népi játékokkal, mint a zsákban futás, a kötélhúzás, részt vehettek kézműves foglalkozásokon, egy izgalmas sportbemutató keretében barátkozhattak a boksz világával, kísérőprogramként pedig termelői piacunk finomságait is megkóstolhatták.
Folytatta munkáját a Szent Imre Kollégium a Lakiteleki Népfőiskolán
Május második hétvégéjén ismét a kollégiumoké volt a főszerep a lakiteleki Hungarikum Ligetben. Az idén februárban indult Szent Imre Kollégium második alkalmának fókuszában ezúttal a nemzeti identitás állt. A háromnapos programon a Kollégium hallgatói számos előadáson vehettek részt.
Rendhagyó történelemóra középiskolásoknak
Munkatársunk, Dr. Tóth László, március 5-én délelőtt interaktív történelemórát tartott 14-18 éves gimnazistáknak a Magyar Műhely Közhasznú Alapítvány mezőörsi gimnáziumában. Az Alapítvány célja fiataljaink minőségi nevelése keresztény, nemzeti értékeink mentén. Az alapítás óta nagy hangsúlyt fektetnek Népfőiskolájuk építésére. Ennek köszönhetően számos országosan elismert előadóval találkozhattak, gondolataikból gazdagodhattak a térségükben élők.
Hungarikum vetélkedő Királyszálláson, felvidéki és délvidéki diákokkal
A királyszállási Összetartozás Népfőiskola Hungarikum vetélkedőjére idén négy iskolából érkeztek 7-8. osztályos külhoni magyar diákok. Egy csapat a felvidéki Losoncról érkezett, három pedig a délvidéki Szabadkáról, Zentáról és Óbecséről.
Újra indul a Kárpát-medencei Hungarikum vetélkedő!
A királyszállási Összetartozás Népfőiskola, a hungarikum mozgalom további népszerűsítése, valamint a magyar nemzeti értékek megismertetése érdekében, Értékek a Kárpát-medencében címmel, idén is meghirdeti Hungarikum vetélkedőjét. A játékos megmérettetésre ezúttal a Kárpát-medencei általános iskolák 7. és 8. osztályában tanuló, három diákból és egy felkészítő tanárból álló csapatainak jelentkezését várjuk.
Szakmai nap keretében cseréltek tapasztalatot a Kárpát-medencei Népfőiskolai Hálózat tagjai a Hungarikum Ligetben
Október 4-én Lakiteleken került megrendezésre a Kárpát-medencei Népfőiskolai Hálózat szakmai napja, amelyen 18 hálózati tag, köztük a Nagy-Magyarország Park égisze alatt működő Összetartozás Népfőiskola küldöttei számoltak be idei munkájuk eredményeiről, jövőbeni terveikről, ugyanakkor a Hálózat várományos tagjai is bemutatkozhattak.
Első alkalommal rendeztek magyar-olasz szakfordító tábort az Összetartozás Népfőiskolán
2022. augusztus 27. és szeptember 3. között Dr. Lorenzo Marmiroli a Trianon Múzeum munkatársa vezetésével zajlott a Nagy-Magyarország Parkban az első Ferrario Magyar-olasz Szakfordító Tábor. A szervező a Trianon Múzeum és a Szegedi Tudományegyetem Olasz Tanszéke volt....